A 15. században a kínai Cseng-Ho admirális több felfedező utazást tett az Indiai-óceánon, de csak a szomáliai Mogadishuig jutott el. A kínaiakat a portugálok és a spanyolok követték, amikor a 16. században valószínűleg elérték Ausztrália északi partjait. 1602-ben megalapították a Holland Kelet-indiai Társaságot és kereskedelmi állomásokat alakítottak ki. A holland Willem Jansz volt az első európai, aki partra szállt a kontinensen, 1606-ban. A földrészt Új-Hollandiának nevezték el. 1607-ben a spanyol Luis Vaez de Torres hajózott végig először a később róla elnevezett szoroson, mely Új-Guineát és a York-fokot kötötte össze. 1642-ben a holland Abel Tasman elérte a mai Tasmaniát, felfedezte Új-Zélandot. A 17. század folyamán a hollandok feltérképezték az általuk Új- Hollandiának nevezett Nyugat- és Észak-Ausztrália partvonalát, de letelepedési szándékot nem mutattak. 1770-ben James Cook végighajózott és feltérképezte a keleti partvonalat, melyet Új-Dél-Wales-nek (New South Wales) nevezett és őfelsége III. György király utasítására brit fennhatóság alá vonta azt 1770. augusztus 22-én.
Az amerikai függetlenségi háborúban az angolok elvesztették újvilági gyarmataikat. Minthogy ezért fegyenctelepek nélkül maradtak, figyelmük Ausztrália felé fordult. 1788-ban Arthur Phillip kapitány 11 hajóból álló flottája 1788. január 18-20-a között érkezett a mai Sydney déli külvárosai, a nemzetközi repülőtér és kereskedelmi kikötő környékén található Botany-öbölbe, mintegy 1350 emberrel, katonákkal, fegyencekkel és hivatalnokokkal a fedélzeten. Hamarosan rátaláltak azonban a jóval védettebb és letelepedésre alkalmasabb Port Jackson öbölre, a mai Sydney Harbour-ra, amely a mai világváros alapításának is tekinthető. A első fehér település a brit belügyminiszter tiszteletére Sydney Cove-nak nevezett városnegyed a világhírű Operaház épületének helyén 1788. január 26-án (Ausztrália nap) az Egyesült Királyság fegyencgyarmataként alapíttatott. A második flotta, melyet gyakran a „halál flottájaként” is emlegettek (278 elítélt vesztette életét a hónapokig tartó út során az első flotta 48 halálos áldozatával szemben és a túlélők is komoly betegen szálltak partra) érkezése 1790-ben életmentő ellátmánnyal megrakva érkezett. Habár az első civil telepesek már 1793-ban megérkeztek, 1823-ig Új-Dél-Wales fegyenctelepként működött, főként fegyencek, katonák, matrózok és azok családjai által népesítve be a kolóniát.
Hamarosan megjelentek a bordélyok, a Bengáliából importált rum és az első gyilkosságokat is elkövették. A rendteremtésre London 1805-ben a vaskezű William Bligh-t küldte a gyarmatra. 1808-ban a gyarmat fellázadt ellene. Utódja, Lachlan Mecquarie által végrehajtott reformok a szabad telepedők számára is vonzóvá tette Ausztráliát. Házakat, közműveket építettek és megnyílt az első bank is; Sydney tíz év alatt várossá lett. 1813-ban kelt át egy expedíció a Kék-hegységen (a Nagy-Vízválasztó-hegység) és pillantotta meg a mögötte elterülő sivatagot. 1817-ben elfogadták Matthew Flinders javaslatát, hogy a földrészt Új- Hollandia helyett Ausztráliának nevezzék.
A bennszülöttek fegyveres ellenállása rendszerint lemészárlásukkal végződött. 1856-ban született az első törvény a victoriai bennszülöttek védelmére, de ekkor már csak 50 000 őslakos élt a kontinensen.
Van Diemen’s Land, a mai Tasmania első települése 1803-ban jött létre és 1825-től önálló kolóniaként működött. Az Egyesült Királyság 1829-ben jelentette be igényét és fennhatóságát Nyugat-Ausztrália iránt, majd Új-Dél-Wales tartományától leválasztva 1836-ban Dél-Ausztrália, 1851-ben Viktória, 1859-ben Queensland és 1863-ban a független és szabad (azaz nem fegyenctelep) Dél-Ausztrália tartományaként az Északi Terület tartományát hívta életre. Viktória és Nyugat-Ausztrália szintén szabad tartományként alapíttatott, később azonban befogadott fegyenceket, akiket az anyaország egészen 1864-ig deportált a kontinensre. Ugyan a földrész nagy része sokáig felfedezetlen maradt 1826-ban vagy 29-ben Nagy-Britannia bejelentette egyeduralmát.
A brit korona 1823-as törvényével (New-South-Wales Act) életre hívta a Legfelsőbb Bíróságot és a Törvénykezési Tanácsot – gyakorlatilag felelős parlamentet. Ezen lépésekkel kívánta a korona bevezetni az angol polgári törvénykezést és rendet. Földkérdésekkel azonban egészen az 1830-as évekig nem foglalkoztak. Eleinte a felfedezők és bennszülöttek kapcsolata békés volt, alapvetően élelem, víz, szerszámok, ruhák és egyéb termékek cserekereskedelmében merült ki. Ez a viszony azonban hamarosan romlani kezdett, amint az őslakosok ráeszméltek, hogy a föld és annak kincsei – amely a megélhetésüket biztosította – veszélybe került. Konfliktusokkal tűzdelt évtizedek után 1835-ben született két megállapodás a gyarmatosítok és az Aboriginal Kulin törzs között 600 ezer hold „megvásárlásáról” Melbourne környékén. Ez és ehhez hasonló ügyletek hatására Sir Richard Bourke, Új-Dél-Wales kormányzója nyilatkozatban jelentette ki, hogy a brit korona képviselőinek érkezése előtt Ausztrália földje senkinek tulajdonát nem képezte. A kérdés ezen irányú megközelítése egészen 1992-ig, a Mabo-ügy esetéig gyakorlatban volt.

forrás: wikipedia.hu