Ausztráliát tartják a leghosszabb ideje folyamatosan lakott szigetnek. Az elsõ emberek 70 ezer évvel ezelõtt érkeztek a szigetre, valószínûleg Délkelet-Ázsiából. Akkor a tenger szintje 50 méterrel alacsonyabb volt, így lényegesen kevesebb vízen kellett áthajózniuk az elsõ “felfedezõknek”. Az õslakosok helyi neve “aboriginal”, ami szó szerint bennszülöttet jelent.
Az elsõ európai szemek, amelyek meglátták Ausztrália partjait, portugál vagy holland hajósoké voltak. 1606-ban egy Torres nevû spanyol kapitány elsõként számolt be írásban a mai Queensland északi csücskérõl. Róla kapta a nevét az Ausztráliát Új-Guineától elválasztó szoros is. Abel Tasman holland felfedezõ az 1640-es években délrõl közelített és felfedezte a mai Tasmániát. A kontinens hivatalos felfedezõje egy Dampier nevû kalóz, aki Ausztrália nyugati partjainál szállt partra többször, ám az ott lelt sivatagos föld nem tett rá mély benyomást.
1768-ban James Cook, a brit tengerészet admirálisa kapta azt a parancsot, hogy nézzen utána Tahitinek és keresse meg a Nagy Déli Földet. A Nagy Déli Föld létezését a tudósok feltételezték. Abból indultak ki, hogy az északi féltekén lévõ hatalmas szárazföldnek kell, hogy legyen egy déli párja, különben Földgolyónk elbillenne, mivel nem lenne egyensúlyban. Ez az elmélet azóta már megbukott, de 1768-ban még hittek a Nagy Déli Föld létezésében. 1770. április 19-én pillantotta meg Cook kapitány Ausztrália délkeleti partjait. Ezt tekintik Ausztrália hivatalos felfedezésének. Cook elhajózott egészen a mai Queensland északi csücskéig (Cape York) és azonnali hatállyal angol gyarmattá nyilvánította az újonnan felfedezett földet. Cook még kétszer tért vissza az ausztrál vizekre és máig a leghumánusabb és legnagyszerûbb felfedezõnek tartják. Fiatalon halt meg a mai Hawaii-szigeteken 1779-ben egy, a bennszülöttekkel történt összecsapás során.
A brit szigeteken a XVIII. század során megteltek a börtönök. A bûnözés a hatalmas nyomor miatt azonban nem csökkent. Az angol kormány megkezdte az elítéltek Amerikába szállítását. 1783-ban kikiáltották az Amerikai Egyesült Államokat. Ez egyben azt is jelentette, hogy az angol raboknak új helyet kellett találni, mivel Amerika megszûnt brit gyarmat lenni. 1786-ban indult el az elsõ hajókaraván 750 rabbal és ugyanennyi tengerésszel, katonával, illetve a gyengébb nem képviselõivel. A raboknak hét évig kellett keményen dolgozniuk, hogy szabadságukat visszanyerjék, és bizony nem voltak szabadnapok.
Az elsõ 15-20 évben, míg az új gyarmat önellátóvá vált, az éhenhalás folyamatosan Damoklesz kardjaként lebegett felettük. Egy-egy Európából várt ellátmány késése, illetve estleges elsüllyedése egyenlõ lett volna az éhenhalással. A második rabkonvoj 1790-ben érkezett meg, aztán már jöttek évente többször is. Az 1800-as évek elejére Ausztrália önellátóvá vált. A katonatisztek földet kaptak, amin az elítéltek ingyen dolgoztak. Ez hatalmas elõnyt jelentett egy egyszerû farmer alkalmazásával szemben. London messzesége miatt a katonák saját kis államot alkottak.
Bizonyára számos olvasó hallott már a Bounty hajón, az 1800-as évek elején történt lázadásról. A hajó kapitányát – William Bligh kapitányt – egy csónakba tették a Csendes-óceán kellõs közepén. Bligh azonban nagyszerû és rafinált tengerész volt, elkormányozta a csónakot egy holland kikötõbe, majd onnan hazautazott Angliába. Miután elmondta a Bounty-n történteket és felmentették a hajó elvesztésének vádja alól, kinevezték Ausztrália kormányzójává. 1808-ban aztán Bligh ismét egy lázadásban találta magát. Ezúttal azonban a katonatisztek lázadtak fel a kormányzó korlátozó intézkedései ellen. Bligh-nak sikerült úrrá lennie a Rumlázadásnak elkeresztelt rebellión, aminek eredményeként az itt szolgáló tiszteket hazarendelték Angliába. Helyettük érkezett John Macquarie saját katonáival. Õ engedélyezte a felszabadult elítélteknek közhivatali poszt betöltését. Az 1868-ban érkezett az elítéltekkel teli utolsó hajó Ausztráliába. Összesen 168 ezer “csínytevõt” deportáltak Angliából.
Az aranylázak sorából Ausztrália sem kivétel. Az 1850-es években a déli Victoria államban találtak aranyat. Sokan jöttek, kevesen távoztak gazdagon, a többiek itt maradtak. A kontinensnyi országban 7 kolónia alakult ki. 1901-ben érkezett el az idõ arra, hogy ezek a kolóniák létrehozzák az Ausztrál Nemzetközösséget. A nemzetközösségben 6 állam – New South Wales, Queensland, Victoria, South Australia, Western Australia és Tasmania -, illetve egy állami jogokkal nem rendelkezõ terület – Northern Territory – kapott helyet. Ez egészült ki az ausztrál kormányzati területtel (Australian Capital Territory), amelyet Canberra, a fõváros és annak környéke alkot.
Az amerikai típusú alkotmány nem ad túl nagy mozgásteret a központi kormánynak. Az állam elnöke – Új-Zélandhoz hasonlóan – az angol uralkodó. Ezzel kapcsolatban egyébként egyre több ausztrál támaszt kételyeket, saját elnököt szeretnének választani. 1999-ben tartottak is egy névszavazást errõl, ám a többség II. Erzsébetet tartotta a legalkalmasabbnak az államfõi posztra. Az alapvetõ érv: “eddig jó volt, miért változtassunk”. A fejlõdõ világ hatalmas alapanyag- és élelmiszerszükséglete biztosította az ausztrál gazdaság megerõsödését. A hatalmas távolságokat is legyõzték a felfedezõ kedvû emberek. Utak és telefonvonalak épültek.

forrás: hando.hu